2011.08.23.
15:55

Írta: ceruza és radír

Adj esélyt a szebb jövőre!

Közeleg a tanévkezdés, ami – különösen az általános iskola első osztályosai esetében – azt is jelenti, hogy a családoknak be kell szerezniük a szükséges tanszereket. A lista hosszú, a költségek így sokaknak hatalmas terhet jelentenek. Az alapvető tanszerek nélkül viszont a gyerekek már tanulmányaik megkezdésekor azzal szembesülnek, hogy nem tudnak lépést tartani társaikkal.

A Marom Egyesület és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) önkéntesei ezért úgy határoztak, hogy gyűjtést rendeznek kistelepülések első osztályosai számára, hogy ezek a gyerekek is egyenlő esélyekkel kezdhessék el az iskolát, hogy ne egy ceruzán vagy radíron múljon, hogy megszeressék a tanulást, hogy stabil alapokra helyezhessék az életüket.

Számítunk a segítségetekre!

Örömmel fogadunk tárgyi és pénzadományokat is. Nemcsak újonnan vásárolt eszközöket gyűjtünk, hasznos segítség lehet egy akár használt, de még jó állapotban lévő tolltartó vagy iskolatáska. A gyerekeknek ezek mellett szükségük lesz még számos, kisebb értékű eszközre is:

Vonalzó
Színes Papír
Olló
Hurkapálcika csomag
Ragasztó
Színes és natúr gyurma
Rajzlapgyűjtő
Rajzlapcsomag
Vízfesték (12 szín)
Színes Ceruza (12 darabos)
Filctoll (12 darabos)
Zsírkréta (12 darabos)
Ecset (3 darabos)
14-32 vonalas füzet (4 db)
27-32 négyzetrácsos füzet (4 db)
36-16 hangjegyfüzet
Órarend
Grafit Ceruza
Postairón
Radír
Hegyező 

Kérünk, járulj hozzá, hogy minél több kisiskolás kezdhesse sikeresen a tanévet!

Gyűjtőpontunkat megtalálod 2011. augusztus 27-én és 28-án, valamint szeptember 3-án és 4-én délután 3 és este 9 óra között a Gödör Klub bejáratánál. (Budapest, V. Erzsébet tér)

A pénzbeli adományokat az egyesület számlájára várjuk:

Marom Klub Egyesület
Bankszámlaszám: 10918001-00000051-62860006 (Unicredit Bank)
A megjegyzés rovatba kérünk, hogy írd oda: „TANSZERADOMÁNY”.

További információt a Marom Egyesület weboldalán találsz.

Kezdjük egyenlő esélyekkel az iskolát!

8 komment

Címkék: gödör tanszer tasz marom

A bejegyzés trackback címe:

https://ceruzaesradir.blog.hu/api/trackback/id/tr893171056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tedat 2011.08.24. 00:55:57

A TASZ annyira lejaratta magat, hogy nem szivesen adnek rajtuk keresztul.

Viola, a ló 2011.08.24. 01:05:18

@Tedat: Mert egy pöcs vagy. Mivel járatta le magát? Én viszek holnap pár cuccot, úgyis itt rohad évek óta...

Bélabáttya (törölt) 2011.08.24. 04:21:23

Ha a TASZ nem is, de ez a fenti poszt egy kicsit igen. Eleve rühellem, ha valaki mások számára nem ír jól, de ha már ráadásul tanszeradományt lejmolnak, ugyan ne írják már azt a szerencsétlen színes ceruzát vagy grafit ceruzát, vagy a többi két szóból állót nagy kezdőbetűvel, mert kissé hiteltelenné válik az egész.

Nem mintha egyébként nem lenne az összes hasonló lejmolás.

gigabursch 2011.08.24. 07:19:24

Ez tetszik!

Már a TASZ is a Szebb Jövőt igényli...

:-)

Mik nem vannak?

2011.08.24. 07:58:26

@Szent Zebulon főállású szociálinkvizítor: Például a Field nevű idióta Magyarországra rángatásával (az LMP-vel karöltve) és polgárháborús állapotokat vizionálva, a nemzetközi sajtóban Magyarországot lejáratva. Ennyi egy jobb országban elég lenne ahhoz hogy az irodájukat ledózerolják, a területet felégessék és sóval beszórják.
Én csak akkor adnék ilyen eszközöket és felszerelést ha tudnám hogy garantáltan nehéz sorsú, de FEHÉR gyerekekhez kerülne.

Golovics József · http://leviathan.blog.hu/ 2011.08.24. 12:05:05

Egy cikk az oktatáspolitikai változásokról, melyet mindenkinek ajánlok:
leviathan.blog.hu/2011/08/24/minoseg_felelosseg_fizetes

Tedat 2011.08.30. 10:30:49

@HUN_Sector:
"Én csak akkor adnék ilyen eszközöket és felszerelést ha tudnám hogy garantáltan nehéz sorsú, de FEHÉR gyerekekhez kerülne."

Én nem bánom, sőt támogatandó, ha romákhoz kerül, akik TANULNAK és munkára készülnek az életben.

Azt én se értem, hogy miért kell rasszista módon diszkriminálni, hogy "csak a romáknak gyűjtünk". Miért nem lehet "minden szegénynek"?

miki maki 2011.08.30. 22:57:10

A tavalyi könyveket nem kidobni ha
Nem az iskolakban tarfolni mibt it teszik. Az öszes felsorilt fuzet stv adilpenzböl a tancs alam fizeti nem pazafolva mint othon
süti beállítások módosítása